Kezdő oldal Hírek Internet és Hosting Önkormányzatoknak Felügyelet Elérhetőség
Aktuális:
Hoszting szolgáltatás
Ügyfélszolgálat
BsNet Informatikai Kft.
Ügyfélkapu
Önkormányzatoknak / Jogszabályok

2005 évi XC. törvény

az elektronikus információszabadságról

Az Országgyűlés az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiság, valamint a 61. § (1) bekezdésében biztosított közérdekű adatok megismerhetőségéhez és terjesztéséhez való alapvető jog érvényesülése érdekében a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 19. §-ában foglaltakkal összhangban a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


A törvény célja

1. §

E törvény célja annak biztosítása, hogy a közvélemény pontos és gyors tájékoztatása érdekében a közérdekű adatok e törvényben meghatározott körét elektronikus úton bárki számára személyazonosítás és adatigénylési eljárás nélkül, folyamatosan és díjmentesen közzétegyék.

Értelmező rendelkezések

2. §

(1) E törvény alkalmazásában

a) adatfelelős: az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett;

b) adatközlő: az a közfeladatot ellátó szerv, amely - ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot - az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatait honlapon közzéteszi;

c) közzététel: az e törvényben meghatározott adatoknak internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen történő hozzáférhetővé tétele.

(2) E törvény közérdekű adatokra vonatkozó rendelkezéseit a közérdekből nyilvános adatokra is alkalmazni kell.


MÁSODIK RÉSZ

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK ELEKTRONIKUS KÖZZÉTÉTELE


Az elektronikus közzététel kötelezettsége

3. §

(1) A 6. § szerinti közzétételi listákon meghatározott adatait saját honlapján - ha törvény másként nem rendelkezik - közzéteszi

a) a Köztársasági Elnök Hivatala, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, az Országgyűlési Biztos Hivatala, az Állami Számvevőszék, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Tudományos Akadémia,

b) a központi államigazgatási szerv a kormánybizottság kivételével, továbbá az országos kamara, valamint

c) a közigazgatási hivatal.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő, jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó egyéb szervek a 6. § szerinti elektronikus közzétételi kötelezettségüknek választásuk szerint saját vagy társulásaik által közösen működtetett, illetve a felügyeletüket, szakmai irányításukat vagy működésükkel kapcsolatos koordinációt ellátó szervek által fenntartott, valamint az erre a célra létrehozott központi honlapon való közzététellel is eleget tehetnek.

(3) Ha a közoktatási intézmény nem lát el országos vagy térségi feladatot, e törvény szerinti közzétételi kötelezettségének az ágazati jogszabályokban meghatározott információs rendszerhez történő adatszolgáltatás teljesítésével eleget tesz.

(4) Az adatokat nem a saját honlapon közzétevő adatfelelős - a 4. § megfelelő alkalmazásával - a közzéteendő adatokat az adatközlőnek továbbítja, amely gondoskodik az adatoknak honlapon való közzétételéről, és arról, hogy egyértelmű legyen, az egyes közzétett közérdekű adat melyik szervtől származik, illetve melyikre vonatkozik.

(5) Az adatközlő gondoskodik a honlap adatok közzétételére alkalmas kialakításáról, a folyamatos üzemeltetésről, az esetleges üzemzavar elhárításáról és az adatok frissítéséről.

(6) A honlapon közérthető formában tájékoztatást kell adni a közérdekű adatok egyedi igénylésének szabályairól. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségek ismertetését is.

(7) A honlapon a közzétételi listákon meghatározott közérdekű adatokon kívül elektronikusan közzétehetőek más közérdekű és közérdekből nyilvános adatok is.


4. §

(1) A közzétételre kötelezett adatfelelős szerv vezetője gondoskodik a 6. §-ban meghatározott közzétételi listákon szereplő adatok pontos, naprakész és folyamatos közzétételéről, az adatközlőnek való megküldéséről.

(2) A megküldött adatok közzétételéért, folyamatos hozzáférhetőségéért, hitelességéért és az adatok frissítéséért az adatközlő felel.

(3) Az adatfelelős és az adatközlő belső szabályzatban állapítja meg az (1)-(2) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésének részletes szabályait.

(4) A közzétett adatok - ha e törvény vagy más jogszabály eltérően nem rendelkezik - a közzétételt követő egy évig a honlapról nem távolíthatóak el. A szerv megszűnése esetén a közzététel kötelezettsége a szerv jogutódját terheli.

(5) Az e törvény szerinti kötelezettségek megszegése külön jogszabályban meghatározott büntetőjogi és fegyelmi felelősséget keletkeztet.


5. §

A 6. §-ban meghatározott közzétételi listákban szereplő adatok közzététele nem érinti az adott szervnek az Avtv. 20. §-ában meghatározott, továbbá a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok közzétételével kapcsolatos más jogszabályban meghatározott kötelezettségeit.


A közzétételi listák

6. §

(1) A 3. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott szervek (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szervek) - tevékenységükhöz kapcsolódóan - az e törvény mellékletében meghatározott adatokat (általános közzétételi lista) közzéteszik.

(2) Jogszabály egyes ágazatokra, a közfeladatot ellátó szervtípusra vonatkozóan meghatározhat egyéb közzéteendő adatokat (különös közzétételi lista).

(3) A közfeladatot ellátó szerv vezetője - az adatvédelmi biztos véleményének kikérésével -, valamint jogszabály a közfeladatot ellátó szervre, azok irányítása, felügyelete alá tartozó szervekre vagy azok egy részére kiterjedő hatállyal további kötelezően közzéteendő adatkört határozhat meg (egyedi közzétételi lista).

(4) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok által közzéteendő adatok körét a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter az adatvédelmi biztos véleményének előzetes kikérésével e törvénytől eltérően szabályozhatja.

(5) Testületi szervként működő közfeladatot ellátó szerv esetén az egyedi közzétételi lista megállapítása és módosítása - az adatvédelmi biztos véleményének kikérésével - a testület hatáskörébe tartozik.

(6) A közfeladatot ellátó szerv vezetője a közzétételi listában nem szereplő közérdekű adatokra vonatkozó adatigénylések adatai alapján évente felülvizsgálja az általa a (3) bekezdés szerint kiadott közzétételi listát, és a jelentős arányban vagy mennyiségben felmerült adatigénylések alapján azt kiegészíti.

(7) A különös és egyedi közzétételi listák elkészítésére, illetve kiegészítésére az adatvédelmi biztos is javaslatot tehet.

(8) A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvényben meghatározott közzétételi kötelezettséget az e törvény szerinti közzétételi kötelezettséggel együtt, a közzététel módjának e törvényben meghatározott feltételei szerint kell teljesíteni.


A közérdekű adatok központi elektronikus jegyzéke és az egységes közadatkereső rendszer

7. §
(1) Az elektronikusan közzétett adatok egyszerű és gyors elérhetősége érdekében a törvény hatálya alá tartozó szervek közérdekű adatokat tartalmazó honlapjaira, valamint az általuk fenntartott adatbázisokra, illetve nyilvántartásokra vonatkozó leíró adatokat az erre a célra létrehozott és az informatikáért felelős miniszter által működtetett központi elektronikus jegyzék összesítve tartalmazza. A jegyzéket a működtető az erre a célra fenntartott honlapon közzéteszi.

(2) Az e törvény hatálya alá tartozó szervek közérdekű adataihoz való egységes szempontok szerinti elektronikus hozzáférést és az adatok közötti keresés lehetőségét az informatikáért felelős miniszter által működtetett egységes közadatkereső rendszer biztosítja.


8. §

(1) Az adatfelelős gondoskodik a kezelésében lévő, közérdekű adatokat tartalmazó honlapok, adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatainak a központi elektronikus jegyzék működtetőjének történő továbbításáról és a továbbított adatok rendszeres frissítéséről. Ugyancsak felel az egységes közadatkereső rendszerbe továbbított közérdekű adatok tartalmáért és a továbbított adatok rendszeres frissítéséért is.

(2) A közérdekű adatokat tartalmazó adatbázisok, illetve nyilvántartások jegyzékének fenntartása, valamint az egységes közadatkereső rendszerhez való csatlakozás nem mentesíti az adatfelelőst a honlapon való közzététel kötelezettsége alól.


HARMADIK RÉSZ

A JOGALKOTÁS NYILVÁNOSSÁGA


A jogszabály-előkészítés nyilvánossága

9. §
(1) Közzé kell tenni a jogszabályt előkészítő miniszter által vezetett minisztérium, tárca nélküli miniszter esetén a Miniszterelnöki Hivatal (a továbbiakban együtt: minisztérium) honlapján az egyeztetés állapotának megjelölésével

a) a jogalkotásról szóló törvény, valamint a kormány ügyrendje alapján véleményezésre bocsátott jogszabályalkotásra irányuló koncepciókat, jogszabálytervezeteket,

b) a miniszteri rendeletek tervezeteit, valamint

c) az a)-b) pontban megjelölt tervezetekhez kapcsolódó előterjesztéseket vagy szakmai indokolásokat.

(2) Ha az (1) bekezdés szerint közzétett törvénytervezet más törvény rendelkezéseinek legalább egyötöd terjedelmű módosítására irányul, a módosítani kívánt törvényt a honlapon a tervezett módosításokkal egységes szerkezetben, a tervezett módosításokat külön is megjelölve közzé kell tenni.

(3) Nem kell közzétenni

a) az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdése alapján országos népszavazásra nem bocsátható tartalmú,

b) a fizetési kötelezettségekről,

c) az ármegállapításról,

d) az állami támogatásról, valamint

e) a szervezetalapításról

szóló jogszabályok tervezeteit.

(4) Nem kell közzétenni a tervezetet, ha az a Magyar Köztársaság különösen fontos honvédelmi, nemzetbiztonsági, pénzügyi, külügyi, természetvédelmi vagy örökségvédelmi érdekeinek védelmét veszélyeztetné, vagy ha a jogszabály különösen gyors elfogadásához kiemelkedő társadalmi érdek fűződik.

(5)

(6) Az (1) bekezdés szerint közzétett jogszabálytervezet, valamint ahhoz kapcsolódó egyéb dokumentumok a jogszabály elfogadását követő egy évig a minisztérium honlapjáról nem távolíthatóak el. A szerv megszűnése esetén a közzététel kötelezettsége a szerv jogutódját terheli.

(7) A közzétett jogszabálytervezetek elérhetőségét tartalmazó közös adatbázis a kormányzati portálon működik.


10. §
(1) A jogszabályok előkészítése során - a jogi szabályozás sokoldalú megalapozása és ezzel összefüggésben az önkéntes jogkövetés elősegítése érdekében - a jogszabály előkészítője a (2) bekezdés szerint biztosítja, hogy bárki véleményt nyilváníthasson, illetve javaslatokat tehessen a jogszabályok tervezetével kapcsolatban.

(2) A minisztérium honlapján a vélemények, javaslatok fogadásának lehetőségét meg kell teremteni, továbbá meg kell jelölni a véleményadásra nyitva álló határidőt.

(3) A véleményezési határidő a tervezet közzétételétől számított legalább tizenöt nap, sürgős esetben azonos a közigazgatási egyeztetés során megállapított határidővel.

(4) A jogszabály előkészítője mérlegeli a véleményezők észrevételeit, és az észrevételekről, valamint az elutasított észrevételek esetében - a nyilvánvalóan alaptalan észrevételek kivételével - az elutasítás indokairól összefoglalót készít, amelyet honlapján közzétesz. Az előkészítőt egyedi válaszadási kötelezettség nem terheli.


A törvényalkotás nyilvánossága


11. §
(1) Az Országgyűlés a honlapján közzéteszi

a) a törvényjavaslatokat,

b) a törvényjavaslatokhoz kapcsolódó, az Országgyűlés iromány-nyilvántartásában szereplő dokumentumokat, így különösen a módosító javaslatokat, kapcsolódó módosító javaslatokat, a törvényjavaslathoz készült bizottsági ajánlásokat, valamint az egységes javaslatot,

c) a törvényjavaslat plenáris ülésen folytatott általános vitájáról, részletes vitájáról, záróvitájáról, a módosító javaslatokról való határozathozatalról, valamint a zárószavazásról készült jegyzőkönyveket,

d) azon bizottsági ülések jegyzőkönyveit, amelyeken az adott bizottság a törvényjavaslattal foglalkozott.

(2) Az (1) bekezdés szerint közzétett dokumentumok az Országgyűlés honlapjáról nem távolíthatóak el.

(3) Az (1) bekezdés c) és d) pontja a zárt ülésen készült jegyzőkönyvekre nem alkalmazható.


A jogszabályok és más jogi aktusok nyilvánossága


12. §
(1) A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő, olyan elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni, amelyet a Magyar Közlöny felelős szerkesztője a minősített elektronikus aláírásával és a közzététel időpontjában olyan szolgáltató által kiadott időbélyegzővel lát el, amely e szolgáltatást minősített szolgáltatóként nyújtja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott elektronikus aláírás ellenőrzéséhez a felelős szerkesztő és a helyettesítésére jogosult személy aláírásaihoz tartozó nyilvános kulcsok a kormányzati portálnak a Magyar Közlöny közzétételére szolgáló oldalán érhetőek el.

(3) A Magyar Közlöny tartalmazza a helyi önkormányzat képviselő-testülete által alkotott rendeletek kivételével a jogszabályokat, az Alkotmánybíróság azon határozatait és végzéseit, amelyeknek a Magyar Közlönyben való közzétételét jogszabály vagy az Alkotmánybíróság elrendelte, az Országgyűlés határozatait, a jogegységi határozatokat, az Országos Választási Bizottság állásfoglalásait, továbbá a 12/A. § szerinti mellékleteket.

(4) A Magyar Közlöny közzétett számai a honlapról nem távolíthatóak el, azok archiválására az elektronikus archiválásról szóló jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) A szerkesztő a Magyar Közlöny oldalhű másolatát papíron megküldi a köztársasági elnöknek, az Országgyűlés elnökének, az Alkotmánybíróság elnökének, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, az Országos Széchényi Könyvtárnak és az Országgyűlési Könyvtárnak.

(6) A Magyar Közlöny oldalhű másolata papíron, illetve digitális adathordozón is terjeszthető azzal, hogy ha az (1) bekezdés szerint közzétett és a papíron, illetve digitális adathordozón terjesztett változat szövege egymástól eltér, az (1) bekezdés szerint közzétett változat szövegét kell hitelesnek tekinteni.

(7) A Kormány által rendeletben kijelölt szerv kérelemre, igazgatási szolgáltatási díj ellenében a Magyar Közlönyről vagy annak egy részéről papírra oldalhű másolatot készít.


12/A. §
(1) A Hivatalos Értesítőt a Magyar Közlöny mellékleteként történő közzététellel, a 12. § alkalmazásával kell kiadni.

(2)

(3) A Hivatalos Értesítő tartalmazza a jogalkotásról szóló törvény szerinti utasítások és jogi iránymutatások szövegét, valamint azokat a közleményeket, amelyeknek a Magyar Közlönyben, illetve más hivatalos lapban való közzétételét jogszabály elrendeli vagy miniszter, illetve a közzététel kezdeményezésére jogszabály által kötelezett személy kezdeményezi.

(4) A (3) bekezdést a 12. § (3) bekezdésében meghatározott jogi aktusokra, valamint a Közbeszerzési Értesítőben, a Cégközlönyben és a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában közzétenni rendelt közleményekre nem kell alkalmazni.


13. §
(1) A 12. §-ban nem említett hivatalos lapokat az annak kiadásáért a jogalkotásról szóló törvény alapján felelős szerv a honlapján történő közzététellel adja ki. A hivatalos lap oldalhű másolata nyomtatott formában is terjeszthető.

(2) Az (1) bekezdés szerint kiadott lap az azt kiadó szerv honlapjáról nem távolítható el. A szerv megszűnése esetén a közzététel kötelezettsége a szerv jogutódját terheli.

13/A. §
(1) A Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteményét és a Hatályos Jogszabályok Gyűjteményét azok szerkesztőjének legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírásával ellátott, elektronikus dokumentumként a kormányzati portálon való közzététellel kell kiadni.

(2) A Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye és a Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye digitális adathordozón is terjeszthető.


14. §
(1) A Hatályos Jogszabályok Elektronikus Gyűjteményében (a továbbiakban: jogszabálygyűjtemény) a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és az igazságügyért felelős miniszter gondoskodik

a) az önkormányzati rendeletek kivételével az adott naptári napon hatályos valamennyi jogszabály hatályos szövegének az esetleges módosításokkal egységes szerkezetben, továbbá

b) az állami irányítás a Magyar Közlönyben közzétett egyéb jogi eszköze hatályos szövegének az esetleges módosításokkal egységes szerkezetben

történő közzétételéről.

(2) A jogszabálygyűjtemény biztosítja a jogszabályok, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközei számára, címére, valamint szövegében történő keresés lehetőségét.


15. §
(1) A helyi önkormányzat jegyzője az önkormányzat rendeletét a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyv megküldésével egyidejűleg elektronikusan a közigazgatási hivatalon keresztül a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek megküldi.

(2) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter gondoskodik az önkormányzati rendeleteknek az erre a célra fenntartott honlapon történő közzétételéről.


NEGYEDIK RÉSZ

A BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK NYILVÁNOSSÁGA


A Bírósági Határozatok Gyűjteménye


16. §
(1) A Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: gyűjtemény) digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, díjmentesen hozzáférhetőek az e törvényben meghatározott bírósági határozatok.

(2) A gyűjteményt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala teszi közzé.


17. §
(1) A gyűjteményben közzé kell tenni a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák által az ügy érdemében hozott határozatokat.

(2) A gyűjteményben közzé kell tenni a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) XX. fejezetének alkalmazásával az ügy érdemében hozott határozatokat, ha a felülvizsgált határozatot egyfokú eljárásban hozták, és a bíróság határozata ellen nincs helye rendes jogorvoslatnak.

(3) A közzétett bírósági határozathoz kapcsolva, azzal egyidejűleg közzé kell tenni mindazon bírósági és más hatósági vagy egyéb szerv által hozott határozatoknak az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által meghatározott eljárásban a bíróság által anonimizált digitális másolatát is, amelyeket a közzétett bírósági határozattal felülbíráltak vagy felülvizsgáltak.

(4) A gyűjteményben közzé kell tenni a jogegységi határozatokat, az elvi bírósági határozatokat, kollégiumi véleményeket, elvi döntéseket és kollégiumi állásfoglalásokat.

(5) Nem kell közzétenni a gyűjteményben a fizetési meghagyásos, a végrehajtási, a cégbírósági, a csőd- és felszámolási, valamint a bíróságon vezetett névjegyzékekkel kapcsolatos eljárásban hozott bírósági határozatokat.

(6) A bíróság elnöke e rész rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával elrendelheti a bíróság által hozott más határozat közzétételét is.

(7) Nem tehetők közzé a Pp. XV-XVIII. fejezete (házassági perek, apasági és a származás megállapítása iránti egyéb perek, a szülői felügyelet megszüntetése, gondnokság alá helyezés) szerinti eljárásokban hozott határozatok, ha valamelyik fél kérte a közzététel mellőzését.

(8) A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XIV. fejezet II. címe (a nemi erkölcs elleni bűncselekmények) alapján hozott határozat csak akkor tehető közzé, ha ahhoz a sértett az eljáró bíróság felhívására hozzájárult.


18. §
(1) A közzétett határozatban szereplő személyek azonosítását lehetővé tevő adatokat olyan módon kell törölni, hogy az ne járjon a megállapított tényállás sérelmével. Egyebekben a határozatban szereplő egyes személyeket az eljárásban betöltött szerepüknek megfelelően kell megjelölni.

(2) A közzétett határozatban - ha törvény másként nem rendelkezik - nem kell törölni

a) az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv és - ha törvény kivételt nem tesz - az e minőségében eljáró személy családi és utónevét, illetve neveit (a továbbiakban együtt: nevét), továbbá beosztását, ha az adott személy az eljárásban közfeladatának ellátásával összefüggésben vett részt;

b) a meghatalmazottként vagy védőként eljárt ügyvéd nevét;

c) az alperesként pervesztes természetes személy nevét, továbbá jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevét és székhelyét, amennyiben a határozatot olyan ügyben hozták, amelyben jogszabály alapján közérdekű igényérvényesítésnek helye van;

d) a társadalmi szervezet vagy alapítvány nevét, székhelyét és képviselőjének nevét;

e) a közérdekből nyilvános adatokat.

(3) Amennyiben a nyilvánosságot a tárgyalás egészéről vagy egy részéről kizárták, és a nyilvánosság kizárását megalapozó, törvényben meghatározott érdek védelme másképpen nem biztosítható, a határozat egyes részeinek vagy a határozat egészének a gyűjteményben való megjelentetését mellőzni, illetve a közzétett határozat egyes részeit vagy a határozat egészét a gyűjteményből törölni kell.

(4) Egy részében vagy egészében zárt tárgyalás alapján hozott határozatnak a gyűjteményből való törlését vagy a közzététel mellőzését polgári eljárásban a fél, büntetőeljárásban a sértett kérheti. A kérelmet az érintett legkésőbb a határozat közzétételét követő egy évig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának vezetőjéhez terjesztheti elő, aki haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem kézhezvételétől számított öt munkanapon belül gondoskodik a kérelem teljesítéséről.

(5) Az állam- és a szolgálati titok védelmét a bírósági határozatok közzétételekor is biztosítani kell.

(6) A határozat szövegében az e §-ban meghatározottakon túl további szerkesztés nem végezhető.


19. §
(1) A határozatot az azt meghozó bíróság elnöke a határozat írásba foglalásától számított harminc napon belül teszi közzé a gyűjteményben.

(2) Amennyiben a már közzétett határozatot kijavítják, vagy annak tartalma kiegészítés folytán megváltozik, a kijavítást, kiegészítést annak jelzésével a jogerőre emelkedésétől számított öt munkanapon belül át kell vezetni.


20. §
(1) A közzétett határozatok megjelölésében fel kell tüntetni a bíróság és a jogterület megnevezését, a határozat meghozatalának évét, valamint sorszámát.

(2) A határozatot hozó bíróság a közzététellel egyidejűleg megjelöli azokat a jogszabályhelyeket, amelyek alapján a bíróság a határozatot hozta.

(3) A működtető biztosítja, hogy a gyűjteményben a határozatok szövegére és a megjelölt jogszabályhelyekre keresni lehessen.


ÖTÖDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


Hatálybalépés

21. §
(1) E törvény a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel 2006. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény negyedik része 2007. július 1-jén lép hatályba.

(3) E törvény rendelkezéseit a megyei önkormányzatok és az 50 000-nél nagyobb lakónépességű városok vonatkozásában 2007. január 1-jétől, az egyéb helyi önkormányzatok, továbbá az egyéb közfeladatot ellátó szervek vonatkozásában legkésőbb 2008. július 1-jétől kell alkalmazni.


Felhatalmazó rendelkezések

22. §
(1) Felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a közérdekű adatok elektronikus közzétételének részletszabályait,

b) az egységes közadatkereső rendszer, valamint a központi jegyzék adattartalmát, az adatintegrációra vonatkozó szabályokat,

c) a 12. § (7) bekezdése szerinti másolatot készítő szerv kijelölését.

(2) Felhatalmazást kap

a) az ágazati miniszter, hogy rendeletben adja ki a 6. § (2) bekezdésében foglalt különös közzétételi listát,

b) az informatikáért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákat,

c) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok által közzéteendő adatok körét.

d) az igazságügyért felelős miniszter, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal egyetértésben rendeletben határozza meg az e törvény alapján közzétett bírósági határozatoknak a gyűjteményben történő megjelölésének szabályait,

e) a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, hogy az előfizetőknek a 13. § (4) bekezdése szerinti számát rendeletben állapítsa meg,

f) a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, hogy a 12. § (7) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat rendeletben állapítsa meg.


Az Európai Unió jogának való megfelelés


23. §
E törvény 7. §-a, valamint melléklete az Európai Parlament és a Tanács a közszféra információinak további felhasználásáról szóló 2003. november 17-i 2003/98/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

Melléklet a 2005. évi XC. törvényhez


ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

I. Szervezeti, személyzeti adatok

 

Adat

Frissítés

Megőrzés

1.

A közfeladatot ellátó szerv   hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma,   elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

2.

A közfeladatot ellátó szerv   szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes   szervezeti egységek feladatai

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

3.

A közfeladatot ellátó szerv   vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása,   elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcím)

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

4.

A szervezeten belül illetékes   ügyfélkapcsolati vezető neve és az ügyfélfogadási rend

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

5.

Testületi szerv esetén a testület   létszáma, összetétele, tagjainak neve, beosztása, elérhetősége

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

6.

A közfeladatot ellátó szerv   irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy   alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és   1. pontban meghatározott adatai

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

7.

A közfeladatot ellátó szerv   többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó   szervezet [Ptk. 685. § c) pont] neve, székhelye, elérhetősége,   tevékenységi köre, képviselőjének neve, a közfeladatot ellátó szerv   részesedésének mértéke

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

8.

A közfeladatot ellátó szerv által   alapított közalapítványok neve, székhelye, alapító okirata, kezelő   szervének tagjai

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

9.

A közfeladatot ellátó szerv által   alapított lapok neve, a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint a   főszerkesztő neve

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

10.

A közfeladatot ellátó szerv   felettes, illetve felügyeleti szervének, ennek hiányában a közfeladatot   ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv 1. pontban   meghatározott adatai

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

II. Tevékenységre,   működésre vonatkozó adatok

 

Adat

Frissítés

Megőrzés

1.

A közfeladatot ellátó szerv   feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre   vonatkozó alapvető jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei,   valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend hatályos és   teljes szövege

A   változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.

Az országos illetékességű   szervek, valamint a közigazgatási hivatalok esetében a közfeladatot   ellátó szerv feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és   angol nyelven

Negyedévente

Az előző állapot törlendő

3.

A helyi önkormányzat önként   vállalt feladatai

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

4.

Államigazgatási, önkormányzati,   és egyéb hatósági ügyekben ügycsoportonként (ügytípusonként) és   eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör   gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése,   illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok,   okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak)   meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat   benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje, az ügyek   intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az   ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

5.

A közfeladatot ellátó szerv által   nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások   megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a   közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

6.

A közfeladatot ellátó szerv által   fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások jegyzéke, az   adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az Avtv. 28.   §-a szerinti azonosító adatai; a közfeladatot ellátó szerv által -   alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a   hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

7.

A közfeladatot ellátó szerv   nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány   ingyenessége, illetve a költségtérítés mértéke

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

8.

A testületi szerv döntései   előkészítésének rendje, az állampolgári közreműködés (véleményezés)   módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje,   továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének jegyzőkönyvei, illetve   összefoglalói; a testületi szerv szavazásának adatai, ha ezt jogszabály   nem korlátozza

A   változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

9.

Az e törvény alapján közzéteendő   jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok; a helyi önkormányzat   képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések a   benyújtás időpontjától

E törvény eltérő rendelkezése hiányában a benyújtás időpontját   követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

10.

A közfeladatot ellátó szerv által   kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

Folyamatosan

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

11.

A közfeladatot ellátó szervnél   végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések   nyilvános megállapításai

A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően   haladéktalanul

Az előző   állapot 1 évig archívumban tartásával

12.

A közfeladatot ellátó szerv   feladatellátásának teljesítményére, kapacitásának jellemzésére,   hatékonyságának és teljesítményének mérésére szolgáló mutatók és   értékük, időbeli változásuk

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

13.

A közérdekű adatok megismerésére   irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység   neve, elérhetősége, s ahol kijelölésre kerül, az adatvédelmi felelős,   vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve

Negyedévente

Az előző állapot törlendő

14.

A közfeladatot ellátó szerv   tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés   eredményei, időbeli változásuk

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

15.

A közérdekű adatokkal kapcsolatos   kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

16.

Azon közérdekű adatok   hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a közfeladatot   ellátó szerv az egyik szerződő fél

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

17.

A közfeladatot ellátó szerv   kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására   vonatkozó általános szerződési feltételek

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

18.

A közfeladatot ellátó szervre   vonatkozó különös és egyedi közzétételi lista

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő


III. Gazdálkodási   adatok


 

Adat

Frissítés

Megőrzés

1.

A közfeladatot ellátó szerv éves   (elemi) költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója; a   költségvetés végrehajtásáról - a külön jogszabályban meghatározott módon   és gyakorisággal - készített beszámolók

A változásokat követően azonnal

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 5   évig archívumban tartásával

2.

A közfeladatot ellátó szervnél   foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó   összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető   tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai,   valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások   fajtája és mértéke összesítve

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1   évig archívumban tartásával

3.

A közfeladatot ellátó szerv   költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és   fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás   céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére   vonatkozó adatok

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig   archívumban tartásával

4.

Az államháztartás pénzeszközei   felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő   gazdálkodással összefüggő - a külön jogszabályban meghatározott értékű -   árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre,   vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog   átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések   megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés   értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1   évig archívumban tartásával

5.

A koncesszióról szóló törvényben   meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az   elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1   évig archívumban tartásával

6.

A közfeladatot ellátó szerv által   nem alapfeladatai ellátására (így különösen társadalmi szervezet   támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói   érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai   oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet   támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő   kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1   évig archívumban tartásával

Minden jog fenntartva, 2011. BsNet Informatikai Kft.   |   info@bsnet.hu